Szőcs Gézára (1953-2020) emlékezve

Szőcs Géza magyar-török irodalmi est az Ybl Villában

A Marosvásárhelyen született, 67 éves korában tavaly novemberben elhunyt Kossuth-díjas erdélyi költőre, kultúrpolitikusra, Szőcs Gézára emlékeztek az Ybl Villában. Az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány és a Türk Államok Szervezetének Magyarországi Képviseleti Irodájának rendezvényén részt vettek a költő hozzátartozói, barátai és tisztelői. Verseivel, róla szóló történetekkel, kalotaszegi és mezőségi dallamokkal emlékeztek a páratlanul gazdag életútra, amit Szőcs Géza hagyott az utókorra.

A vendéglátó Türk Államok Szervezetének Magyarországi Képviseleti Irodája nevében dr. Hóvári János nagykövet köszöntötte a résztvevőket. Emlékeztetett arra, hogy Szőcs Géza szerette és értette a keleti kultúrát, műveivel, fordításaival, kulturális politikai munkájával sokat tett a távoli irodalmi művek minél szélesebb hazai megismertetéséért és népszerűsítéséért. Hangsúlyozta, Szőcs Géza életműve és annak értékvilága olyan nemzeti érték, amelyre emlékezni és emlékeztetni kell. Dr. Tóth Judit az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány képviseletében emlékeztetett arra, hogy Szőcs Gézát mélyen megérintette a keleti műveltség, sokat tett azért, hogy a magyarság az évszázadok alatt a keleti gyökereiről megkopott ismereteiről minél többet megtudjon. Kultúráért felelős államtitkárként tevékeny szerepet vállalt magyar-török kulturális együttműködés erősítésében, amelynek egyik kiemelkedő epizódja volt Csontváry Kosztka Tivadar 39 festményének az isztambuli Pera Múzeumban történő kiállítása 2010-ben. Szőcs Géza életművét tömören egykori mondásával példázta: ,,támogatom a magyart a magyartalannal szemben, az embert az embertelennel szemben”. Az irodalmi est narrátoraként dr. Tóth Judit röviden áttekintette a költő küzdelmes és egyben izgalmas életét, amelynek középpontjában az erdélyi magyarság szabadságáért, alapvető emberi és kisebbségi jogaiért, valamint nyelvhasználatáért való töretlen küzdelem állt. Az irodalmi esten Szőcs Géza verseit magyarul és törökül hallgathatta meg a közönség, a kalotaszegi és mezőségi dallamok pedig a költő kolozsvári gyökereit idézték meg. A költő özvegye, Gergely Zsuzsanna műfordító a közös munka élményeit osztotta meg a közönséggel, így téve az estét méltó kulturális megemlékezéssé. Szőcs Géza verseit magyarul Takács Bence Ervin MMA ösztöndíjas versmondó, török nyelven verseinek műfordítója, Pál Laura adta elő, brácsán Mészáros Vince népzenész játszott. A zárszóban dr. Hóvári János – megköszönve a színes, izgalmas előadásokat – hangsúlyozta: ,,a mai estének egy sorozat első állomásának kell lennie, hiszen Gézára mindörökké emlékeznünk kell.”

Szőcs Géza verseinek török fordítása az EMMI támogatásával valósult meg.

Related Posts