Karcagra látogatott a TÁSZ Képviseleti Irodájának vezetője

Dr. Vásáry István nagykövet, a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) Budapesti Képviseleti Irodájának vezetője Szepesi Tibor, Karcag polgármestere, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnökének meghívására felkereste Karcagot. Az útra Jenei Gábor, a HEPA vezérigazgatója, és dr. Örlős László, az Aszálymegelőzési Intézet operatív igazgatója kísérték el.

A Kunság fővárosában Vásáry István konzultációkat folytatott a Képviseleti Iroda és a város jövőbeni együttműködésének lehetőségeiről. A házigazdák tájékoztatást nyújtottak mindazon tevékenységekről, melyek a türk világgal való, számos ágazatot átfogó partnerség megteremtésére irányulnak. A felek kiemelt figyelmet fordítottak az élelmiszeriparra és az azzal szoros kapcsolatban álló vízgazdálkodásra, továbbá a kultúra, a tudomány és a sport terén megvalósuló együttműködésre.

A HEPA részéről Jenei Gábor felajánlotta segítségét, hogy a magyar mezőgazdasági szereplők figyelmét a türk világ országaiban való befektetési lehetőségekre irányítsa, dr. Örlős László pedig felvetette annak a lehetőségét, hogy a TÁSZ soron következő eseményeinek keretében Karcag is házigazdája legyen egy aszálymegelőzéssel foglalkozó találkozónak. A javaslatot valamennyi résztvevő üdvözölte, tekintettel arra, hogy Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye a magyarországi vízgazdálkodási-aszálymegelőzési erőfeszítések tekintetében kiemelt szerepet visz.

A megbeszéléseket követően a résztvevők felkeresték a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központot, amely – többek között – a „Kazaksztán nomádjai: múlt és jelen” című kiállításnak is otthon adott 2024 őszén. A látogatás zárásaként a vendégek koszorút helyeztek el a világhírű turkológus, Németh Gyula szobránál.

 

Related Posts